Robot Dani és az Időspirál

Volt egyszer egy különc kisfiú, Dani, aki mindennél jobban szerette a gépeket és a szerelést. Ahelyett, hogy a játszótéren játszott volna a többi gyerekkel, ő a szobájában bontogatott apró alkatrészeket és csavarokat, és álmodozott arról, hogy egyszer saját robotot épít majd. Egy nap, mikor a nappali fény játékosan táncolt az asztalán, egy régi rádiós dobozból, egy kis villanymotortól meg egy megunt játékautóból összeállította Robot Danit.

– Nézd csak, milyen ügyes vagyok! – mondta izgatottan, miközben a robot első karral és villogó szemekkel életre kelt a kezében. A robot vidáman kattogott, és mintha értette volna minden szavát.

De ami ennél is különlegesebb volt, az az apró, homokóra formájú szerkezet, amit Dani a robot hátára szerelt. Ezt nem ismerte egyik könyvéből sem, maga találta ki egy elképzelt időgép tervrajza alapján.

– Mit gondolsz, robot barátom, meg tudunk utazni az időben? – kérdezte, miközben bekapcsolta a homokóra szerkezetet. Hirtelen a szoba körül minden szépen elmosódott, a falak megnyúltak, a színek elhalványultak, majd egy sugárzó fényben találták magukat.

Ahogy a fény elcsendesedett, Dani és Robot Dani egy olyan városban találták magukat, melyben magas, csillogó házak álltak, sárga repülő autók suhantak az égben, és robotok jártak az utcán, beszélgetve emberekkel.

– Ez a jövő lehet! – lelkendezett Dani. – Milyen csodálatos!

Robot Dani csendesen kattintott, mintha egyetértett volna. Ám mikor az időgép homokórája véletlenül megpördült a háta mögött, újabb fénycsóva vette őket körbe, és hirtelen egy egészen más helyen találták magukat.

Ezúttal egy régi, rusztikus falusi udvarban voltak, ahol méhek zümmögtek, a nap már alacsonyan járt, és a madarak csicsergése keveredett a szél susogásával.

– Elrepültünk a múltba! – sóhajtotta Dani csodálattal. Alig hitte el, hogy a találmánya ilyen fantasztikus kalandokat kínál. – Nézd csak, ott a nagypapám, kisgyerekként!

Robot Dani lassan körbefordult, szemei mintha aggódást fejeznének ki.

– Talán vigyáznunk kell az időre, Dani – jegyezte meg Dani magának, miközben lassan közelebb léptek a múltbeli alakhoz.

Újabb kattogás, és ismét megpörögtek a homokóra fogaskerekei. A visszarepülés izgalma közben Dani megfogadta, hogy legközelebb még jobban megérti az idő csodáit, és vigyáz majd, nehogy összezavarja a világot.

Így kezdődött a kalandok sora, melyben Robot Dani és a különc kisfiú együtt fedezték fel az idő titkait, megtanulva, hogy minden perc, akármilyen is legyen, a legnagyobb kincs.