Téli mesék
A napfény próbája
A reggel még hideg leheletet fújt a tájra, amikor a nap első, bátortalan sugarai megérkeztek a végtelennek tűnő havas mező fölé. A hó úgy csillogott, mintha apró gyémántok milliárdjai hintették volna tele a földet, ám a csillogás mögött dermedt csend…
A patak, aki álmos volt
A tél már hosszú ideje uralkodott az erdő felett. A fák ágain csillogó zúzmara telepedett meg, mintha ezernyi apró csillag költözött volna az ágak közé. A dombok között megbúvó patak vastag jégtakaró alatt szunyókált, mozdulatlanul, mint aki elhatározta, hogy idén…
A télcsengő búcsúdala
A völgyben, ahol a dombokat télen vastag, csillámló hótakaró borította, minden évben elérkezett egy pillanat, amikor a levegő megváltozott. Nem lett azonnal melegebb, és a hó sem olvadt el egyik napról a másikra, mégis érezni lehetett valami különös rezdülést. A…
A rügy, aki félt kibújni
Az öreg cseresznyefa a dombtetőn állt, ágai télen csupaszon nyúltak az ég felé, mintha kérdeznék a felhőket, mikor érkezik már a válasz a hosszú fagyos hónapokra. A szél hideg ujjaival végigsimított a kérgén, és az ágak végén apró, zárt rügyek…
A hó utolsó suttogása
A hajnal úgy érkezett meg az erdőbe, mintha puha fehér takarót terített volna minden ágra és levélre. A fák roskadozva álltak a hó súlya alatt, de nem panaszkodtak; tudták, hogy ez még a tél rendje szerint való. A levegő olyan…
A barlang kapujában
A reggel úgy érkezett meg az erdőbe, mint egy óvatos vendég. A köd még a fenyők lábánál időzött, a harmat gyöngyökként csillogott a fűszálakon. A hegyoldalban megbúvó barlang szája sötéten tátongott, mintha még aludna. Ekkor mozdult meg odabent a medve.…
A medve és az árnyékba zárt tél
Február elején a hegyoldal még fehér kabátját viselte. A hó nem volt már ropogós, inkább fáradtan simult a földre, mintha maga is érezné, hogy ideje lenne távozni. A barlang mélyén Boróka medve lassan felébredt. Álmosan pislogott, bundájába beette magát a…
Amikor az árnyék mosolygott
Amikor a medve kilépett az odújából, a reggel hűvösen simult a bundájához. A fák között vékony ködpamacsok lebegtek, a nap még csak óvatosan pislogott be az ágak résein. A medve megállt, megropogtatta a vállát, és egy pillanatra a földre nézett.…
A medve és a hosszú árnyék
A reggel hűvös volt az erdőben, a fák törzsei közt vékony ködpamacsok bujkáltak. A patak csendesen csörgedezett, mintha még ő is álmos lenne. A medve éppen ekkor dugta ki a fejét a barlangja bejáratán, nagyot ásított, és lustán körülnézett. Amikor…
A barlang, amely visszatartott
A hegy gyomrában, ahol a kövek mindig hűvösek voltak, és a cseppek lassan számolták az időt, élt egy fiatal, barna bundájú medve. Nem volt még neve, mert az anyja szerint a név olyasmi, amit ki kell érdemelni, mint az első…
Az árnyék nélküli reggel
Az erdő azon a reggelen szokatlanul világos volt. A nap ugyan felkelt, mégsem vetett hosszú csíkokat a fák közé, mintha elfelejtette volna magával hozni az árnyékokat. A harmat némán csillogott a fűszálakon, és a levegő puhán simult mindenhez, ami élt…
A nap, amely megtréfálta a medvét
A völgy fölött vastag, szürke felhők úsztak azon a reggelen, olyan puhák és lomha mozgásúak, mintha maguk sem tudnák eldönteni, merre tartsanak tovább. A hegyoldalban, egy mohával benőtt barlang szájában ébredt a medve. Nagyot nyújtózott, roppantak az ízületei, s ahogy…