Népmesék
A hazug és a szót szóra mondó (magyar népmese)

Volt egyszer egy szegény ember s ennek egy dologkerülő fia. Vén volt már a szegény ember, de azért a fia még egy szál szalmát se tett volna félre a házban, ha mindjárt megbotlott volna is benne. Pedig már embernyi kort…
A béka komája (magyar népmese)

Egyszer egy szegény asszony elment a Garamra mosni. Meglát ott egy akkora nagy pohos (kövér – a szerk.) békát, mint a világ. Meg nem állta szó nélkül: – Hej, béka, béka! Én elmennék neked komának, ha engemet hínál. Harmadnapra csak…
A királyfi és a felesége (magyar népmese)

Egy királyfinak szándéka volt egy igen szép leányt elvenni. Neki nem kellett gazdag családból, csak hogy szép és okos legyen. Elment tehát megnézni az országokat, hogy egy szép leányra találjon. Amint hallották, hogy az ifjú király utazik, mindenütt kivonultak tiszteletére.…
A kívánságok (magyar népmese)

Hol volt, hol nem volt, elég az, hogy volt egyszer egy szegény ember s annak egy csinos felesége. Mind a ketten szerették egymást. Csak az volt a bajuk, hogy szegények voltak; egyiknek sem volt semmije sem. Ezért aztán megtörtént, hogy…
Az Igazság és Hamisság (magyar népmese)

Ezelőtt sok évvel, a napját éppen nem tudom megmondani, az Igazság jól feltarisznyálva útnak indult, be akarta járni a világot. Ment, ment hegyen-völgyön, falun, városon keresztül. Addig ment, míg egyszer előtalálta a Hamisságot. – Jó napot, földi! – köszön az…
Az okos leány (magyar népmese)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy molnárnak egy takaros és okos leánya. Az olyan okos volt, hogy hetedhét ország ellen járt a híre. Meghallja ezt a király. Odaizen neki, hogy van neki a padlásán száz esztendős kendere, fonja meg…
A király nyulai (magyar népmese)

Hol volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak volt három legény fia. Olyan szegények voltak, mint a templom egerei. Vízzel főztek s bottal reá rántottak, úgy éltek egyik…
Szerencse és az Áldás (magyar népmese)

Volt egyszer egy földhöz ragadt szegény ember. Mindennap kötött egy hát seprűt, elvitte a városba s úgy éldegélt a feleségével egyik napról a másikra. A város végén ácsorgott a Szerencse és az Áldás. Vetélkedtek, hogy melyik a hatalmasabb, melyik tud…
A zarándok és az Isten angyala (magyar népmese)

Egy gazdag embernek igen-igen sok szép báránya volt. Kihajtatta kicsi szolgájával a rétre, hogy legeltesse ott. De meghagyta, hogy a bárányok s a feje!… úgy viselje gondjukat. Amint a kis legény a bárányok mellett furulyázgatott, arra jött egy hetyke legényke…
A mészáros legény (magyar népmese)

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt, túl a nagy üveghegyeken, a korpa kazalon innen, messze, messze, messzire, éppen mint a csűr ide, volt a világon egy nagyon gazdag mészáros s annak volt egy fia.…
Az angyal-bárányok (magyar népmese)

Egyszer volt egy szegény özvegy asszony, annak volt három legény fia. De hogy szegények voltak, egynek mindig el kellett menni szolgálni. Legelőbb is elment a nagyobbik fiú, s amint megy, mendegél, előtalál egy öreg embert. Ez megszólítja: – Mi járatban…
A róka, a medve és a szegény ember (magyar népmese)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember egy reggel két tehenével kiindult szántani. Amint az erdő mellett megyen, egyszer csak hall valami bömbölést, makogást. Bemegy az erdőbe megnézni, vajjon mi lehet az? Hát…
