Fanni, a flamingó és a táncoló tavacska

Egyszer volt, hol nem volt, a szivárvány szélén, létezett egy csodás tavacska, amelynek vize olyan kristálytiszta volt, hogy a nap fényei táncot jártak rajta. E tavacska partján élt Fanni, a kis flamingó, aki rejtett tehetséggel rendelkezett: szenvedélyesen szeretett táncolni. Mégis, Fanni mindig is félénk volt, és soha nem merte megmutatni bájos mozdulatait a többi állatnak.

Fanni nap mint nap ott állt a tó szélén, figyelve, ahogy a békák ugrálva énekeltek, a szitakötők gyorsan cikáztak a levegőben, míg a vízililiomok gyönyörű színpompájukat mutatták meg. De ő csak csendben, a lábujjhegyén állva nézte ezeket a vidám előadásokat, vágyakozva arra, hogy egyszer ő is a figyelem középpontjába kerüljön.

Egy este, mikor a Nap vízszintesen lebukott a horizont mögött, vörös és arany színbe öltöztette a világot. A tavacskában a víz elkezdett csillogni, és mintha a fények táncolni kezdtek volna, Fanninak egy ötlete támadt. – Talán ez lesz az alkalom! – gondolta magában, miközben bátorságot gyűjtött.

Ahogy a csillagok egyre fényesebben ragyogtak, ő a tó partjára lépett. Itt az ideje, hogy megmutassa a világnak, mit tud! Amint a víz rózsás árnyalatú fényvisszaverődésével megbolondult, lassan elengedte a szárnyait, és megkezdte a táncot. A lába olyan könnyed volt, hogy a víz tükre szinte megélénkült az alatta zajló mozdulatoktól.

– Nézzétek! – kiáltotta egy béka, amikor észrevette Fannit. – A flamingó táncol!

A többi állat, aki eddig csak nézte őt, most köré gyűlt. Az ő kacagásuk és tapsuk táplálta Fanni bátorságát. A kis flamingó minden egyes ugrásával a tó vízébe dobta a színeket, miközben a fények sejteket hoztak létre a víz felszínén.

– Ez csodálatos! – mondta egy szitakötő, és a levegőben körözve csatlakozott Fannihoz, fürgén pörögve, hogy együtt táncoljanak. Fanni hirtelen elfeledte a félelmét, és átadta magát a pillanat örömének. A víz és a fények táncot jártak, akárcsak ő.

Egyre inkább elmerült a zenében, amely csak neki szólt. A tavacskába belecsöppent a nap fénye, és az éjszaka csillaggyümölcsének dala dallamosan csengett. Fanni így lett az est csillaga, táncával elvarázsolta a közönségét, aki rácsodálkozott a szépségére.

Ahogy a tánc véget ért, a békák és szitakötők ujjongva tapsoltak. – Fanni, te vagy a legcsodásabb táncos, akit valaha láttunk! – mondták elismerően. Fanni szívében öröm és boldogság szökkent szárba. Ekkor megértette, hogy a bátorság nem más, mint a vágy, hogy megosszuk a szívünket másokkal.

Az este végén Fanni elindult hazafelé. Szárnyait lecsapva és a szívében égő tűz érzésével újra és újra felidézte ezt a csodás élményt. A táncot most már nem tartotta titokban. Tudta, hogy a fények és a víz éppúgy táncolnak, ahogy ő is. Az emberek cselekedetei gyakran szeretetből és bátorságból fakadnak, és Fanni már tudta, hogy nem fog többé félni megmutatni a világnak, ki is ő valójában.

Így élt Fanni, a flamingó, aki megtalálta a bátorságát, és a tánca mindennapján átírt új színeket az élete lapjaira.