Estike hercegnő csillagfészekben alszik

Az éjszaka csendjében, amikor az égbolt sötétkék palástja ráborult a világra, Estike hercegnő a csillagfészekben készült ágyába hajtani a fejét. Nem egy egyszerű ágy volt ez, hanem egy aprócska felhőből szőtt, puha fészek, amely minden este egy másik csillagon ringatta el álomba. Estike csodálatos kalandokra ébredt minden hajnalban, hiszen az álomkaput az ég egy-egy ragyogó pontja nyitotta meg előtte.

Aznap este, amikor a hold olyan fényesen ragyogott, mintha ezüstből lövellne ki a sugarak hulláma, Estike felárnyékolta szemét, és kíváncsian szállt le a lila felhőjéről egy távoli csillag közepére. Az apró, ezüstös csillagszikrák között halk, könnyfakasztó nyikorgás szűrődött át az éjszakába.

– Mi ez a halk sírás? – tette fel Estike a kérdést, miközben a csillagon lépkedett óvatos léptekkel.

A csillag egyre jobban remegett, mintha maga is szomorúan sóhajtana. Estike nem tudta megállni, hogy ne hajoljon közelebb a fénylő gömbhöz, melyen ült.

– Ne sírj, kedves csillag! – szólt gyengéden. – Mi bánt téged?

A csillag halk suttogással felelt, mely olyan volt, mint a legtisztább szellő suttogása: – Egy régen elveszett álom lakott itt bennem, de valahol az ég végtelenében elillant, és azóta olyan üres vagyok, mint a csillagtalan éj.

Estike szíve összeszorult a bánattól. Tudta, hogy az álmok az ég titkos kincsei, és ha egy álom elveszik, akkor a csillagok sem ragyognak úgy, ahogy kellene.

– Ne félj, segítek neked! – ígérte. – Végigjárjuk az égbolt rejtett ösvényeit, és együtt visszakeressük az elveszett álmodat!

Így hát Estike felkerekedett, és a csillag mögött nyíló, csillagközi utakat követte. Minden fénylő porfelhőn át, minden szivárványos galaxis között keresgélték az elveszett álmot. Útközben találkoztak a kedves üstökösökkel, akik vidáman csóválták füzéreiket, és a csendes bolygókkal, melyeken titkos kincsek rejtőztek.

Végül, messze az Orión-öv fénylő csillagaitól, egy apró, sziporkázó gondolat formájában találtak rá az elveszett álomra, mely suhanva keletkezett meg újra egy halk, édes dallam kíséretében.

A csillag fénye újra ragyogni kezdett, mint az aranyos napsugár, amikor felkel a hajnal. Estike visszarepült a csillagfészekbe, és lélekben hálás volt, hogy megmentette a csillag álmát, hogy az újra nyugodtan alhasson minden esti utazásával.

– Köszönöm, Estike hercegnő! – susogta a csillag. – Te vagy az éjszaka legszebb csillaga!

És így Estike minden este új csillagra szállt, amikor az égi mese újra kezdődött, és a csillagfészekben mindig békés álom várta őt.