Esthajnal hercegnő álompillanata

Esthajnal hercegnő minden este az ablakánál ült, és az égbolt titokzatos kékjéből ragyogó csillagot nézett. Ez a csillag volt a legfényesebb és legkedvesebb barátja, akivel mindig megosztotta az áhított álmokat és titkokat. – Ma is eljöttél hozzám, Esthajnal? – kérdezte könnyed csillagfénnyel. – Igen, kedves csillagom, mesélj nekem valami szépet! – felelte a hercegnő, miközben az esténkénti rituáléjuk kezdődött.

Együtt álmodtak kalandokról, távoli erdőkről és varázslatos lényekről. A csillag mindig segített, hogy a legszebb álmokban járhasson a kis hercegnő, hiszen tudta, hogy az éjszaka varázsa a legcsodálatosabb álmokat hozhatja el.

Ám egy este, amikor Esthajnal felnézett az ablakon, a fényes csillag nem ragyogott ott többé. – Hol vagy, kedves barátom? – suttogta kétségbeesetten, de az égbolt üres maradt, csak a távoli hold fénye világította meg a szobáját.

Úgy döntött, hogy megkeresi elveszett csillagát. Felöltözött puha köpenyébe, és kilépett a palota kertjébe, ahol a nyári illat és a halk éji szellő fogadta. Az erdő felé vette az útját, ahol a fák lombjai alatt titkok suttogtak.

– Ne félj, Esthajnal – szólt a szél, mintha megértette volna a hercegnő szívének sóhaját. – Segítek neked megtalálni a csillagodat.

Ahogy beljebb ment az erdő mélyére, megpillantott egy különös fényt egy kis tisztáson. Egy aprócska csillag szállt a földre, és halk fénye ugyanúgy ragyogott, mint amikor az égen állt. – Te vagy az! – kiáltotta őszinte örömmel Esthajnal. – Hogy kerültél ide?

A csillag apró hangon válaszolt: – Egy varázslatos táncba keveredtem a széllel, és így kerültem el az éjszakai égből. De most itt vagyok, és veled leszek újra.

Esthajnal óvatosan felemelte a csillagot, amely melegséggel töltötte el mindkettőjük szívét. – Ígérem, többé nem engedlek el! – mondta határozottan.

Együtt visszatértek a palotába, ahol a hercegnő az ablakhoz sietett, és óvatosan újra felengedte barátját az égre. A csillag ragyogása visszatért, még fényesebben, mint valaha.

– Most már tudom – suttogta Esthajnal, miközben az álom puha fátyla körülvette – hogy minden veszteség mögött remény bújik meg, és a barátság még az éjszaka legsötétebb pillanatában is fényt hozhat.

És így minden este újra találkoztak, álmaikban soha többé nem engedték el egymás kezét.