Cili, a cickány hercegnő és a hangyabál

A napfény tündöklően ragyogott a zöldellő erdő fái között, amikor Cili, a fiatal cickány hercegnő, izgatottan ugrálva érkezett haza. Az erdő minden zugában élénk színű virágok nyíltak, és a fák között a madarak csicsergése csodás dallamokká állt össze. Cili, a kedves kis cickány, akinek szőre szürkén csillogott, mindig is imádta a kalandokat, de most különösen boldog volt, mert egy csodás meghívót kapott.

– Cili, mi történt? – kérdezte a nagymamája, aki a házuk előtt ült, és a napfényt élvezte.

– Meghívtak a hangyabálra, nagyi! – ugrott fel vidáman Cili. – Az erdő legelőkelőbb eseménye lesz, és rengeteg új barátot szerezhetek!

– Csodás! – mosolygott a nagymama, de az arcán megjelent egy kis aggodalom. – De emlékezz, kedves kislányom, a bálon illemszabályok is vannak. Fontos, hogy udvarias légy!

Cili elgondolkodott. Az udvariasság nem volt a legnagyobb erőssége, főleg amikor a csintalankodásról volt szó. De elszántan bólintott, és úgy döntött, hogy mindent megtesz azért, hogy jól szerepeljen.

A bál napján a zöldellő réten különleges díszek pompáztak: színes levélfüggönyök, virágkoszorúk és kis lámpások világítottak az est fénye mellett. Cili izgatottan lépett be a bál helyszínére. Az őt körülvevő hangyák szépen öltözködtek, a hercegnők gyönyörű ruhákban tündököltek, míg a hercegek elegáns öltönyökben érkeztek.

– Helló, Cili! – szólította meg őt Janó, a legjobb barátja, aki egy huncut kis mókus volt. – Generálhatnánk egy kis felfordulást, mi?

– Janó! – nézett rá Cili szigorúan, de csak félig komolyan. – Emlékszel, miért jöttünk ide? Udvariasság, kedves barátom!

Janó csodálkozva nézett rá. – Jaj, Cili! De hát éppen ezért izgalmas a bál!

Cili felemelte az orrát, és határozottan elindult a teremben, ahol a hangyák már táncoltak, és az illatos sütemények mellett beszélgettek. Ő is csatlakozott a tánchoz, de próbálta megőrizni a méltóságát.

– Üdvözlöm a hercegnőt! – köszöntötte őt egy elegánsan öltözködő hangya, aki a bál házigazdája volt. – Remélem, jól érzi magát!

– Igen, köszönöm! – felelte Cili, ügyelve arra, hogy a hangja barátságos és udvarias legyen.

A bál folytatódott, és Cili egyre jobban élvezte a társaságot. Még Janó csínytevéseit is nevetve figyelte, amikor a barátja egy kicsi, táncoló hangyát megpróbált megtréfálni. Végül Janó is észrevette, hogy az udvariasság mennyire fontos a bálon.

– Cili, igazad van! – mondta egy pillanatban, mikor látta, ahogy a hangyák mosolyognak és barátságosan csevegnek. – Tényleg élvezetesebbé válik minden, ha kedvesek vagyunk egymással!

A bál végére Cili igazi barátokra lelt, és megértette, hogy az udvariasság nem csupán szabályok összessége, hanem egy különleges módja a mások iránti tisztelet kifejezésének. Ahogy az utolsó tánc is lecsengett, Cili szívében felsejlett a boldogság: a csintalankodás helyett a kedvesség és a barátság az igazi ajándék.

A bál után az elárvult rétek és az erdő csendes lett, de Cili lelkében örömmel élt tovább minden pillanat, hiszen tudta, hogy egy igazi hercegnő már nemcsak csintalan, hanem udvarias is.