Benedek, a medve, aki meg akarta mászni az eget

Messze, a sűrű erdő mélyén élt egy bocs, akit Benedeknek hívtak. Nem volt ő olyan, mint a többi medvebocs, akik békésen játszottak a patak partján vagy az óriás tölgyek árnyékában aludtak. Benedeket egy különös vágy hajtotta: el akarta érni az eget, meg akarta mászni a csillagokat.

Egy reggel, amikor a harmat még ragyogott a fakéreg mélyedéseiben, Benedek felnézett a tiszta, kék égre, amin apró, fénylő pontocskák ragyogtak. – Egyszer eljutok hozzátok, csillagocskák! – mondta elszántan.

Útjára indult az erdőn túlra, ahol a fák ritkábbak voltak, és az égbolt mintha közelebb hajolt volna hozzá. Az első napokban találkozott Lillával, a fürge mókussal, aki a fák lombjai között ugrándozott.

– Hová mégy, Benedek? – kérdezte kíváncsian Lilla, miközben egy makkot dobott neki.

– Meg akarom érinteni a csillagokat! – válaszolta büszkén a bocs.

Lilla elnevette magát. – Az ég magasabb, mint a legmagasabb fa! De segítek neked, ha akarod!

Így hát együtt indultak tovább az erdőn át. Lilla megmutatta, hogyan lehet gyorsan és ügyesen mozogni a fák között, míg Benedek erős és bátor állatként vele szemben bátran haladt előre.

Egy éjszaka, amikor a tűz melegénél üldögéltek, megjelent előttük egy öreg bagoly, a bölcs Bagor.

– Hallottam, hogy a csillagokat akarjátok elérni – szólalt meg mély, lágy hangján. – De tudjátok-e, hogy az ég nem az, amit meg kell mászni, hanem az, amit meg kell érteni?

Benedek nem értette teljesen, ezért Bagor folytatta:

– Az igazi magasság nem a fizikai távolság, hanem a szívben növekvő bátorság, barátság és szeretet.

Benedek elgondolkodott. Eddig csak arra törekedett, hogy a csillagokat szinte kézzelfoghatóvá tegye, de most ráébredt, hogy az út maga a csoda.

Másnap együtt Lillával az erdő legmagasabb fájára másztak fel. Innen már csak az ég volt fölöttük, mégis békesség és öröm töltötte el a medvebocskát.

– Nem kell megmászni az eget ahhoz, hogy közel érezzem a csillagokat – suttogta Benedek.

Így értette meg Benedek, hogy az igazi magasságot nem a távolság, hanem a barátokkal együtt megélt kalandok és a szívben honoló szeretet jelenti. És bár a csillagokat nem érintette meg soha, mégis neki volt a legfénylőbb világa.