Az Elveszett Hangya-Város
A kert végében, ahol a napfürdőző virágok között aprócska fények szikráztak, Zoli, a kíváncsi kisfiú, véletlenül egy egészen különleges helyre bukkant. Egy aprócska, mégis rendkívül élénk hangyavárosra, amelyet ezernyi szorgos kis láb épített és óvott. A város minden zegzugában mozgolódás, nyüzsgés folyt; mintha egy egész világ szívverése dobogott volna ott, a kert szélén.
Zoli nem akart zavarni, ám egy kis hangya lépett elé, és megszólította:
– Te ki vagy, és mit keresel itt, embergyerek? Ez a mi városunk, az Elveszett Hangya-Város.
Zoli leült a földre, és halkan válaszolt:
– Én csak nézelődöm. Soha nem láttam még ilyen apró otthont… Olyan szép, hogy úgy érzem, itt valami csoda történik.
– Csoda? – kérdezte a hangya, akit Pici Főnöknek hívtak. – Talán te lehetsz az, akiről régóta álmodunk. Az Elveszett Hangya-Városnak szüksége van egy nagyobb vezetőre, aki velünk tart nagy veszély idején.
Zoli szeme felcsillant.
– Milyen veszély fenyeget titeket? – kérdezte izgatottan.
Ekkor a hangyák serege összegyűlt, és Pici Főnök elmagyarázta:
– Az utóbbi napokban hatalmas fekete bogarak vonultak be a kertbe, akik nem csak hogy elpusztítják a növényeket, de el akarják foglalni a városunkat. Mi túl aprók vagyunk, hogy megvédjük magunkat, de te, nagyfiú, talán segíthetsz.
Zoli végigfuttatta az ujjait a földön, majd komolyan bólintott:
– Igen, segítek nektek! Először is, milyen a terveitek szerint a városvédelmi bástya?
– A felső ágakon van egy öreg fa, oda fel kellene húzni valami biztonságos menedéket, hogy onnan szemmel tudjuk tartani a behatolókat – magyarázta Pici Főnök.
Zoli már dolgozni kezdett. Egy nádszálat vett elő a zsákjából, összekötötte kis gallyakkal, és a hangyák segítségével alsó ágakra felrakták az erődöt. A hangyák daliásan kúsztak fel és le, szaladgáltak mindenfelé, mintha varázslatos hadsereg lettek volna.
Az éjszaka beköszöntével azonban megérkeztek a fekete bogarak. A kert sötétségbe borult, miközben hatalmas lapátjaikkal kezdtek mindent felforgatni. A hangyák remegtek, de Zoli kiállt eléjük:
– Nem hagyhatjuk, hogy elvegyék a városotokat! Most megmutatom, mire vagyunk képesek együtt!
Egy hirtelen ötlettől vezérelve a fák alatt rejtett koloncokat és szálakat húzott meg, és a nagy fa ágairól növényi nedvekből ragadós hálót hozott létre. Amikor a bogarak beleszálltak, csapdába estek, és hangosan zúgtak az óriási ragacsban. A hangyák megtámadták őket sorban, és egyre kisebb lett a fenyegetés.
Végül, miután a bokrok között béke szállt le, Zoli megölelte Pici Főnököt.
– Most már tudom, milyen erős a barátság, amely nem a méretben, hanem a bátorságban és együttműködésben rejlik.
A hangyák ünnepeltek, lakoma kerekedett a levélpókok és virágszirom-morzsák között. Zoli pedig tudta, hogy ez a kis Elveszett Hangya-Város örökre a szívébe költözött, és ha kell, újra visszatér, hogy ismét vezesse az apró, de bátor lakókat a béke ösvényén.
