Álomcsillag királylány és a puha felhők

Messze-messze, egy varázslatos országban élt Álomcsillag királylány, akinek haja ezüstként ragyogott a hold fényében, és aki imádta a csillagos eget nézni. Ez az ország nem volt olyan, mint a többi, mert az égbolt alatt puha, bársonyos felhők lebegtek, melyeken könnyedén lehetett utazni, akár a madarak. E felhők között élt Álomcsillag, aki szerette megsimogatni őket, miközben álmodozott a messzi tájakról.

Egy nap, miközben lassan siklott a felhők között, észrevett apró, színes buborékokat, amelyekben csillogó álmok rejtőztek. Egy-egy buborékban mosolygó gyerekek kacagtak, máshol bátor lovagok néztek merészen szembe a várukkal, és volt olyan buborék, amelyből tenger hullámai ölelték körbe a hajót. Álomcsillag kíváncsian hajolt közelebb, s az egyik buborék azt suttogta neki:

– Gyere, vigyél hírül örömet azoknak, akiknek szükségük van rá!

A királylány szíve gyorsabban kezdett dobogni. – Hogyan tehetném ezt meg? – kérdezte halk, játékos hangon.

Ekkor egy puha felhő közelebb simult hozzá, és lágyan felemelte. – Engedj be a szívedbe minden álmot és kívánságot, és én elviszlek oda, ahol ezek a színes buborékok megvalósulhatnak – susogta a felhő.

Így Álomcsillag felült a felhő hátára, és együtt kezdtek utazni végig az égbolt csodás útján. Útjuk közben számtalan buborékot érintettek meg, mindegyikben egy-egy külön világ bújt meg: volt, ahol a virágok énekeltek, másutt a csillagok táncoltak együtt a holdfénnyel.

A legvégén megérkeztek egy kis faluba, ahol a gyerekek álmai szürkék és tompák voltak, mert elfelejtették hinni a csodákban. Álomcsillag leszállt, és könnyed léptekkel átkarolta a puha felhők varázsát. – Ne féljetek álmodni! – mondta nekik lágyan. – Minden álom egy színes buborék, amit csak meg kell fogni és meg kell őrizni.

Ahogy beszélt, a buborékok színpompás fénnyel töltötték be az eget, és a gyerekek arcán mosoly csillant meg. Az álmok megéledtek, a faluban újra megjelent a remény és a jókedv.

Mikor a nap lemenőben volt, Álomcsillag megköszönte a puha felhőknek az utazást, és visszaindult kastélyába, ahol az álomcsillagok már fényesen ragyogtak az éjszaka közepén. Tudta, hogy mindig visszatér, hogy újra színes buborékok között járjon, és meglátogassa azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van rájuk.

Így született meg az a mese is, amelyben minden álom egy ragyogó buborék, és ahol a puha felhők vigyáznak rájuk, hogy egyszer majd valóra válhassanak.