A szunyókáló felhőcske

Messze-messze, az égbolt puha, kék bögréjében, ahol a felhők gomolyogtak, egy kis felhőcske szunyókált. Nem volt ő akármilyen felhő, hanem egy olyan, aki mindig álmos volt, mintha az égbolt ringatná el éppen. Egy kislány, Lili, aki minden estén tágra nyitott szemekkel nézte az ég felé, észrevette ezt a különös felhőt.

– Hahó, te kis felhő! – kiáltotta izgatottan. – Miért vagy ilyen álmos?

A felhőcske lassan megmozdult, és puha hangján válaszolt:

– Ó, Lili, én mindig álmos vagyok, mert szeretem a csillagokat nézni, és olyankor szoktam álomba ringatni mindenkit.

Lili kíváncsian csillogó szemmel bámulta, ahogy a felhőcske lassan lebegni kezdett, apró szikrázó csillagokat csalogatva magával.

– Szeretnél velem jönni? – kérdezte a felhő, és könnyedén kinyújtotta egyik lágy fodrát.

Lili nem habozott egy pillanatig sem. Szó nélkül felmászott a felhőcske hátára, és együtt szálltak fel az éjszakai égbe, ahol a csillagok ezrei táncoltak körülöttük.

– Nézd csak, itt van az Öröm Gyűrűje – suttogta a felhőcske, miközben lágyan ringatta őt ide-oda.

Az ég rengeteg titka egy pillanat alatt feltárult Lili előtt: csillagok meséltek fényükkel, holdfény simogatta arcát, és a felhő szelíd dallama átölelte őt, mint egy puha takaró.

– Te vagy az én álompartnerem – mondta végül a felhőcske, miközben szemei csukódni kezdtek –, veled együtt könnyebb álomba szenderülni.

Lili mosolyogva bújt el a felhő meleg ölelésében, miközben a csillagok lassan elringatták őket a csöndes éjszakába.

Reggel, amikor a nap első sugarai megcsillantak a felhők szélén, Lili visszakerült a földre, de szívében őrizte az álmos felhő és az éjszaka titkos varázsát. Tudta, hogy bármikor újra hívhatja a puha, szunyókáló felhőcske társaságát, és együtt felfedezhetik a csillagok csodás birodalmát.