A szél esti altatója

A szél csendesen szaladgált a rét fölött, miközben az esti árnyak lassan betakarták a fák ágait és a házak kéményeit. Egy apró faluban, egy kis ház ablakán keresztül, a szél finoman bekúszott a gyerekszobába. Ott feküdt az ágyban Luca, aki alig bírta lehunyni a szemét, mert a nappali zajok még mindig zakatoltak a fejében.

A szél úgy döntött, hogy segít a kislánynak álomba szenderülni. Puhán végigsimított a függönyön, mintha selymes ujjakkal cirógatná, és odasúgott:

– Ne félj, Luca, itt vagyok, és mindent őrzök éjszakán át. Mesékből szőtt álmokat hozok, hogy bátran szállj a csillagok felé.

Luca összehúzta magát az ágyban, és kíváncsian hallgatta a halk, ringató hangot, ami a szélből áradt.

Az ablakon túl a fák levelei elkezdtek táncolni a lágy esti szellőben. Mintha éppen ők is részt vettek volna a szél dalában. A szél mesélni kezdett, suttogva elbeszélte, hogyan szalad a tavaszi mezőkön, és hogyan hozza el a virágok illatát minden tájról.

– Tudod-e, Luca – kérdezte a szél –, hogy a csillagok is meghallgatják az esti dalomat? Ők is velünk énekelnek, hogy világítsák utadat álmaid birodalmába.

A kislány már félmosollyal az arcán bújt el a párnák közé, és a szél halk zúgása lassan körbetakarta őt egy meleg, nyugtató köntösként.

Míg a hold fénye ezüstszőnyeget terített a világra, a szél tovább beszélt:

– Ne izgulj, Luca, az éjszaka csodákat rejt. Álmodban repülhetsz a felhők között, megismerheted a mesebeli tündéreket, vagy csónakázgathatsz a szivárványhídon…

Luca szeme lehunyva, álomba merült, miközben a szél utolsó dallamokat dúdolta még az éjszakának. A madarak csendben pihentek, a fák susogva vigyázták az álmokat, és úgy tűnt, az egész világ megállt egy pillanatra, hogy Luca szívébe csak béke költözhessen.

Aznap este a szél nem csak a fülébe énekelt, hanem a lelkét is átölelte, és megígérte: mindig ott lesz, ha segítségre vagy nyugalomra lesz szüksége. Így, a szél esti altatója lett minden álmának és minden mosolyának.