A Sötétben Világító Könyv

Egyszer volt, hol nem volt, egy apró faluban, ahol az emberek reggeltől estig nyugodtan éltek, élt egy különös kisfiú, akit KönyvPetinek hívtak. KönyvPeti nem volt átlagos gyerek, mert éjjelente más világba lépett át: a szobája fagypontig hűlt, amikor kialudtak a fények, és ilyenkor történt valami varázslatos.

Egy szürke, esős estén, amikor a falu utcái elcsendesedtek, és csak a szél susogott a fák között, KönyvPeti a régi könyvespolc mélyéről előhúzott egy könyvet, amelynek címe sem volt az első oldalán. Kíváncsian lapozta át – de csak akkor hallotta meg a meséket, mikor elsötétült a szobája.

Ahogy a világ elbújt a sötét takaró alá, a könyv lapjai felragyogtak halvány ezüstfényben, és a könyv belsejéből egy kedves hang suttogta:
– Hallgasd csak, KönyvPeti, mert most kezdődik a titok meséje!

A könyvből először egy történet bontakozott ki egy bátor kis kalandról, aki egy repülő szőnyegen suhan át a felhők között. KönyvPeti áhítattal hallgatta a hangot, és úgy érezte, hogy benne is felébred a bátorság. Amikor reggel felkelt, a szobája szélén ott hevert egy apró, színes szőnyegdarabka, mintha tényleg átrepült volna a felhőkön.

Másnap este újra kinyitotta a könyvet, és a mese tovább folytatódott: ezúttal egy varázslatos kertet írt le, ahol virágok beszéltek, és tündérek játszottak a harmatos fűben. A hallott szavak szinte elbűvölték KönyvPetit, és amikor tágra nyílt szemmel felkelt, a szobája ablakán át hallotta a madarak énekét, amelyek szokatlanul játékosnak tűntek, akár a mesébeli tündérek.

– Minden este új mese, amely reggelre valóra válik – gondolta elcsodálkozva. – De vajon milyen történetek várnak még rám?

Egyik este a könyv egy különösen furfangos mesét mesélt: arról a varázslóról, aki elrejtette a faluban az örök boldogság kulcsát, és csak az találhatja meg, aki szívből hisz a csodában. KönyvPeti másnap útnak indult, hogy megkeresse ezt a titkos kulcsot. Ment a rét felé vezető ösvényen, beszélgetett a patak csobogásával, és a fák susogásából szavakat próbált kihallani. Egészen a régi tölgyfa tövéhez ért, amikor a földből egy kicsiny csillogó tárgy kandikált ki. KönyvPeti felvette, és látta, hogy ez nem más, mint egy apró, arany kulcs.

– Talán ez az! – lelkendezett. – A mese igaz volt!

Ezután KönyvPeti minden este várta a sötétben felragyogó könyv újabb történetét, kipróbálta a bátorságot, a barátságot és a varázslatot az életében, és minden nap megtanulta, mennyire csodálatos és rejtélyes a világ.

Így terjedt köztük a könyv titka: nem a nap világánál van a varázslat, hanem mikor minden fény kialszik, és csak a sötétben hallgatjuk a mesék dalát. És KönyvPeti tudta, hogy ezzel a könyvvel bármilyen álom valóra válhat – csak hinni kell benne szívből és lelkünkkel.

Így éltek, amíg csak mesék kísérték az éjszakákat, és reggelre csillogó valóság bontakozott ki a napfény alatt.