A Sárkány a Garázsban
Marci aznap délután semmi különöset sem várt, amikor belépett apukája garázsába. A régi szerszámok, festékes vödrök és poros dobozok között mindig izgalmas kincsek bújtak meg, de ma valami egészen más történt. Amint a sarokban heverő, pókhálós ládához lépett, véletlenül megütötte a fedelét, amely hirtelen nyikorgó nyikkanással nyílt ki. Egy apró, csillogó pikkelyű sárkány bújt elő belőle, aki éppen álomittasan nyújtózott.
– Hé, hé! – csipogta a kis lény, miközben erősen pislogott –, ki zavar engem álmomban?
Marci meglepődve hátrált egy lépést, de a kíváncsiság hamar győzedelmeskedett a félelem fölött.
– Te egy sárkány vagy? – kérdezte halkan. – De hát te… olyan kicsi vagy!
A sárkányka körbetekintett a garázsban, majd közelebb lépett.
– Én valóban apró vagyok, mert régen itt rejtőztem el. Apukád garázsa biztonságos menedék volt számomra. Több éve aludtam ebben a ládában, de most, hogy felébresztettél, segíthetsz nekem visszatalálni a sárkányok világába.
Marci szeme felcsillant a kaland gondolatától.
– Hol van az a világ? És hogyan segíthetek?
A sárkány hunyorogva ide-oda pillantott, majd lopva hozzáhajolt Marci füléhez.
– Egy titkos átjáró rejtőzik a garázs hátsó falán, egy régi festőállvány mögött. Csak az tudja megnyitni, aki igaz szívből hisz a csodákban.
Marci elindult az állványhoz, és óvatosan arrébb tolta. Egy apró ajtó tárult fel előtte, amely egy ragyogó fényű folyosóra nyílt.
– Gyerünk, Marci! – mondta a sárkányka izgatottan. – Ha együtt lépünk be, eljuthatunk az én világomba, ahol a sárkányok még mindig szabadon szállnak az égben.
Beléptek a fényfolyosóra, amely egy mesés, égszínkék ég alatt húzódó városba vezetett, falevelekből és vízcseppekből készült házakkal, és minden felhő színén játszó lényekkel. A kis sárkány mutatta Marcinak a titkos sárkányrendet, amely őrzi a békét és a varázslatot a két világ között.
– Köszönöm, hogy felébresztettél, Marci – mondta a sárkányka. – Most már tudom, hogy nem vagyok egyedül, és hogy még sok más gyermek hisz a csodákban.
Marci mosolyogva bólogatott, majd búcsút intettek egymásnak, azzal a titokkal térve vissza a garázsba, hogy néha a legcsodálatosabb kalandok éppen ott kezdődnek, ahol a legkevésbé várnánk.
