A Pizsamaűrhajó
Karcsi egy apró, még álmos kisfiú volt, aki minden este izgatottan vette elő kedvenc pizsamáját. Nem is akármilyen volt az a pizsama: puha, csillagokkal és bolygókkal díszített anyagból készült, és amint Karcsi becsukta a szemét, varázslatosan űrhajóvá változott.
– Ma este hová utazunk? – kérdezte Karcsi, miközben a pizsama fényes gombjai gyengéden világítani kezdtek.
– A Csillagközi Küldetések vezetője vagy te, Karcsi! – szólt egy lágy, dallamos hang a pizsamából. – Új bolygókat kell felfedezned, barátokat találnod, és megvédened a galaxis békéjét!
Ahogy Karcsi a szemét becsukta, egy pillanat alatt az ágy helyett egy űrhajó pilótafülkéjében találta magát, amely fényes műszerfalával és csillagokkal teli ablakával várta a parancsot.
– Induljunk! – kiáltotta lelkesen, és megnyomta a pizsamagyújtás piros gombját.
Az űrhajó elsuhanva repült át az űr végtelen sötétjén, ahol csillagpor ragyogott, és furcsa, csillogó kövek lebegtek. Útközben megpillantott egy bolygót, amely olyan volt, mintha egy hatalmas, zöld hagyma lenne.
– Ez a Zöldhagymó bolygó! – mondta a pizsamahang. – Segíts megoldani a lakói problémáját!
Amint leszálltak, Karcsi hamar találkozott a bolygó különös lakóival: mosolygós, apró hagymákkal, akik aggódva mutattak egy nagy, szomorú felhőre az égen.
– A Felhőóriás elvette a Napfénylabdánkat! – panaszkodott egy kis hagyma. – Ha nem hozzuk vissza, sötét lesz örökre a bolygónk!
– Ne féljetek! – ígérte Karcsi. – Elindulok, hogy visszaszerezzem a labdát!
Felkészülve a kalandra, Karcsi felkapta varázslatos fénykardját (ami pizsamanyelvből készült!) és megindult az ég felé vezető lépcsősoron. Először egy szivárványhídon kellett átkelnie, amely hajlik, csillog és zenél, és amelyet csak a bátorság tudott átlépni.
– Csak bátran, Karcsi! – biztatta a hang a pizsamából.
Mikor áthaladt a hídon, a Felhőóriással találkozott, egy mély, felhőből készült hatalmas lény állt előtte, aki éppen a Napfénylabdát szorongatta.
– Miért vetted el a labdát? – kérdezte Karcsi bátran.
– Egyedül vagyok, és félek a sötéttől – felelte a Felhőóriás szomorúan. – Ha nálam van a labda, világosabb lesz itt fenn.
Karcsi elmosolyodott, és óvatosan odalépett hozzá.
– Nem kell félned, Felhőóriás! Ha visszaadod a labdát, együtt játszhatunk, és a barátaid is megismerhetnek téged.
A Felhőóriás tágra nyílt szemmel nézett rá, majd lassan odaadta a labdát.
– Igazad van, Karcsi. Köszönöm!
Ahogy Karcsi visszatért a Zöldhagymó bolygóra a Napfénylabdával, a nap újra derűsen ragyogni kezdett, és a kis lakók boldogan táncoltak körülötte.
– Köszönjük, hősünk! – kiabálták örömmel.
– Szívesen – mosolygott Karcsi. – Minden bolygónak szüksége van egy barátra.
Ekkor újra felcsillant a pizsamája fénye, jelezve, hogy ideje új kalandra indulni. Karcsi búcsút intett, majd egy pillanat alatt az ágyában feküdt, a pizsama puha ölelésében.
– Holnap este új bolygók várnak rád, Karcsi – suttogta a pizsama, mielőtt elcsendesedett.
Karcsi lehunyta a szemét, álmaiban már a következő távoli világ kalandjait járta be, ahol minden este varázslat született az ő Pizsamaűrhajóján.
