A pillangók álma

A rét telve volt színpompás pillangókkal, amik lágyan táncoltak a virágok között. A nap éppen lebukott a dombok mögött, és a levegő megtelt a nyugalom édes illatával. Az apró szárnyacskák remegtek a nap utolsó sugaraitól, miközben a pillangók lassan álomba merültek.

Egy kisfiú, Balázs és kislány, Lilla az erdő szélén ültek, és csodálták ezt a gyönyörű látványt.

– Nézd, Lilla, milyen szépek ezek a pillangók! – súgta Balázs.

– Olyanok, mintha mesebeli tündérek lennének – felelte Lilla, miközben lehunyta a szemét.

És akkor valami csoda történt. A pillangók lassan egymás szárnyához értek, majd finoman felkaptattak a levegőbe. Széles közös táncuk egyre lassabb lett, mintha egy lágy altatódalt zenéltek volna a gyerekeknek. Balázs és Lilla kezüket kinyújtva tapsoltak az apró lényeknek, akik hirtelen köréjük szálltak.

– Gyere velünk! – suttogták a pillangók, és szárnyaik szikrázó fénybe borították a rétet.

A gyerekek érezni kezdték, ahogy testeik könnyedén lebegni kezdenek a földtől, a pillangók szárnyán utazva szálltak az álom kapujához. Egyszerre egy másvilágba érkeztek, ahol az ég vízszínkék volt, a fű bársonyos és puha, és a virágok suttogva meséltek történeteket.

– Ez az álomvilág – mondta egy apró, fehér pillangó –, ahol minden kívánság valóra válhat.

Balázs kíváncsian nézett körül, majd megkérdezte:

– Miért ilyen csodálatos ez a hely?

– Mert itt csak a szívek tisztasága és az álmok számítanak – válaszolta a fehér pillangó.

Az álomvilágban a gyerekek játékokat kerestek, melyek varázserővel bírtak. Lillát egy ragyogó virágszobor vonzotta, ami énekelve mesélt neki a réti lények titkairól, míg Balázs egy csillogó fuvallatot próbált megfogni, ami csengő hangon nevetett.

– Nézd csak! – kiáltotta Lilla –, a virág még táncol is!

– És hallod, ahogy mesél? – mondta Balázs csodálkozva.

Ekkor azonban megjelent egy árnyék az álomvilág kapujánál, egy nagy, fekete pillangó, szárnyán sötét felhőkkel.

– Én vagyok az Árnyékpillangó – intett sötéten –, én vigyázok az álomvilág rendjére, és megakadályozom, hogy a rémálmok belépjenek.

A gyerekek kissé megijedtek, de a fehér pillangó bátran előrelépett.

– Ne félj! Az Árnyékpillangó azért van itt, hogy őrködjön. Ha megtisztítod a szíved bátorsággal és szeretettel, nem hagyja, hogy bármi rossz befolyásoljon.

Balázs és Lilla összenéztek, és úgy döntöttek, hogy megpróbálnak segíteni.

– Megmutatod nekünk, mitől kell félnünk? – kérdezte Lilla.

Az Árnyékpillangó lassan terjedni kezdett, és mutatott nekik árnyakat, amik a szomorúságot, vagy a félelmet hozták az álmukba. De a gyerekek összefogtak, szívüket fénylő szívek dobogtatták, és az árnyak lassan elillantak.

– Látod? – mondta a fehér pillangó –, a bátorság és szeretet mindig elűzi a sötétséget.

Az álomvilág újra ragyogott, és a gyerekek tudták, hogy ezentúl, ha a pillangók szárnyán álomba merülnek, a legszebb, legbátrabb álmokat fogják megélni.

– Köszönjük! – súgták együttesen, miközben lassan visszaszálltak a rétre, ahonnan elindultak. A nap utolsó fényei már a sötétségbe vesztek, a pillangók pedig újra álomra hajtották szárnyaikat.

És attól fogva, ha valaki a rét mellett elhaladt, azt mondták: „Figyeld a pillangók táncát, mert ők visznek el az álmok világába.”