A nyuszi, aki meg akarta szólaltatni a tavaszt

Lili, a kis fehér nyuszi egy napsütéses reggelen a rét szélén ugrándozott. A fű még harmatos volt, a pitypangok sárga kis gombócai nyitva mosolyogtak, és a levegőben olyan finom illat szállt, mintha a tavasz maga is frissen kelt volna fel.

A rét mellett állt egy kis faoszlop, rajta színes szélcsengő csillogott. Lili gyakran megállt előtte. Szerette nézni, ahogy a vékony kis csipogók és csillagocskák táncot járnak benne, ha meglengette őket a szél. Csakhogy most furcsaság történt. A csengő némán lógott. Nem szólt semmit. Se csiling, se csendülés, még egy pici hang sem.

Lili megmozgatta a bajszát.
– Hű, hát te aludsz, kis csengő? – suttogta.

Ekkor a faluból vidám zsivaj hallatszott. Gyerekek nevetése szállt a kertek felől, és mindenfelé színes szalagok lobogtak. A házak kapujánál fonott kosarak jelentek meg, az udvarokon pedig festett tojások sorakoztak. Valaki épp azt mondta:
– Holnap jönnek a locsolók!

Lili hegyezte a fülét. A csengő is mintha megmozdult volna egy kicsit.

Egész délelőtt figyelte a falut. Látta, ahogy a gyerekek tojásokat festenek pirosra, sárgára, kékre meg zöldre. Látta, ahogy egy kislány kis virágokat rajzol a tojásra, és ahogy egy kisfiú nagyon komolyan egy nagy, kerek napot pingál rá. Aztán kosarakba tették a tojásokat, és a kosarak mellé puha szalmát igazgattak, hogy mindegyik tojás kényelmesen pihenjen.

Lili lassan közelebb osont.
– Mit csináltok ilyen nagy sürgés-forgással? – kérdezte kíváncsian.

– Húsvétra készülünk! – felelte nevetve egy kisfiú. – Jönnek a locsolóversek, a jókedv, meg a meglepetések!

Lili füle hegyére állt a szó hallatán.
– Locsolóversek? Az meg micsoda?

A gyerekek összenevettek, és az egyik kislány kedvesen elmondott egy rövid versikét. Lili nagy szemekkel hallgatta, mert a szavak úgy peregtek, mint a gyöngyök egy fonálon. A vers végén a gyerekek tapsoltak, és egy újabb kosár került az asztalra.

Lili ekkor különös dolgot vett észre. Valahányszor a gyerekek nevetve készülődtek, a rét szélén álló szélcsengő halkan megbillent. Először csak egy pici csendülés hallatszott. Aztán még egy. Végül a csengő apró hangja úgy szállt a levegőben, mintha azt mondaná: itt a tavasz, itt a húsvét, ébredjetek, virágok!

Lili senkitől sem hallott még ilyen kedves hangot. Megpróbált ő is hozzájárulni. Odaugrott a csengő alá, és finoman meglökte az oszlopot az orrával. A csengő szépen megzendült.
– Csiling! – szólt.

Lili boldogan felnevetett.
– Hát te tényleg csak akkor kelsz fel, amikor mindenki örül!

Ettől a perctől kezdve még figyelmesebben kóborolt a faluban. A bokrok alá bújva megleste, ahogy a gyerekek apró meglepetéseket rejtenek el. Egy fűzfa tövében kis csokoládétojás lapult. Egy bokor mögött festett kavics pihent. A kert szélén pedig egy piros szalaggal átkötött kosárka várta, hogy valaki megtalálja.

Lili nem nyúlt semmihez. Csak figyelt, és csodálkozott. Minden egyes rejtekhely után furcsa, puha csilingelés hallatszott a rét felől. Minél több tojás, kosár és nevetés került elő, annál szebben zenélt a szélcsengő.

Délutánra a faluban igazi ünnepi játék kerekedett. A gyerekek futkostak, a felnőttek mosolyogtak, a kertekben virág nyílt, és a szél is olyan melegen simogatta a füvet, mintha jó szóval köszöntené a napot. Lili akkor már értette, mi történt.

Nem ugyanaz ébresztette fel a csengőt, mint ami előbb elhallgattatta. A csendes tél után a sok vidám készülődés, a barátság, a színes tojások és a nevetés hívta életre a hangját. A tavasz nem egyedül jött. Együtt érkezett a falu népével, a gyerekek örömével és a húsvét kedves forgatagával.

Estére, amikor a nap már aranyszínre festette a mezőt, Lili még egyszer a szélcsengő alá ült. A kis csengő lágyan megszólalt fölötte.
– Csiling, csiling – mondta halkan, mintha búcsút venne a nappalnak.

Lili összekucorodott a fűben, és elégedetten mosolygott.
– Most már tudom – susogta. – Nem én szólaltattam meg a tavaszt. Ti mind együtt tettétek.

A szél csendesen végigsétált a réten, a csengő halkan énekelt, és a húsvéti este úgy borult a falura, mint egy meleg, színes takaró. Lili pedig jól tudta, hogy másnap is lesz nevetés, játék és újabb apró csodák, mert a tavasz ott ébred igazán, ahol szeretettel készülnek rá.