A mókus és a virágos tisztás

Az öreg tölgyfa odvában élt egy apró, vörhenyes bundájú mókus, akit mindenki csak Cserkának hívott az erdőben. Cserka fürge volt, kíváncsi, és ritkán maradt egy helyben. Egyik ágról a másikra szökdécselt, mintha a szél fújná tovább minden pillanatban.

Egy nap különös zsákocskát talált a patakpart közelében. Valaki elejtette, talán egy vándor, talán egy kertész, ki tudja. A zsák könnyű volt, és apró, illatos szemecskék lapultak benne.

— Vajon mogyoró? — morfondírozott Cserka, és az orrával megbökte a zsákot.

A zsák felborult, és a benne lévő pici magok szanaszét gurultak az avarban.

— Hoppá! — csippant fel a mókus. — Hát ezek meg mik?

Mivel nem voltak túl ígéretes falatok, Cserka vállat vont, vagyis inkább megrázta bozontos farkát, és továbbiramodott. Ahogy futkározott az erdőben, a zsákocska kiszakadt egy ágon, s a magok lassan, észrevétlenül hullani kezdtek mindenfelé: a mohás kövek közé, a puha földbe, a kidőlt fatörzsek mellé.

Cserka ebből semmit sem vett észre. Az egész napját azzal töltötte, hogy makkot gyűjtött, ágakon hintázott, és néha incselkedett a hollóval, aki a magasból figyelte.

— Te mókus, egyszer még bajba kevered magad! — károgta a holló.

— Ugyan már — nevetett Cserka. — Az erdő túl barátságos ahhoz.

Teltek a napok, aztán hetek. Az esők csendesen mosták a földet, a nap pedig melegen simogatta az erdőt. És egyszer csak valami különös kezdett történni azon a helyen, amerre Cserka a magokat elszórta.

Apró zöld hajtások bújtak ki a földből.

Először csak néhány. Aztán egyre több.

Egy reggel a szarvas állt meg ott először, és csodálkozva nézett körül.

— Nahát… — mondta halkan.

A hajtásokból színes virágok nyíltak. Pirosak, sárgák, kékek és lilák. Az egész kis erdei mélyedés lassan megtelt illattal és színekkel.

A méhek zümmögve érkeztek.

— Micsoda pompa! — zümmögte az egyik.

A pillangók táncolni kezdtek a levegőben, mintha valami láthatatlan zene szólna.

Egy napon Cserka is arra szökdécselt. Amikor kiugrott a bokrok közül, hirtelen megtorpant.

— Hé… ez meg honnan került ide? — suttogta elképedve.

Előtte egy ragyogó, virágokkal teli tisztás terült el. A színek vidáman hullámoztak a szélben, mintha mind köszönnének neki.

A holló a tölgy tetejéről károgott le.

— Úgy hallottam, valaki magokat szórt szét erre.

Cserka lassan a fejéhez kapott.

— A zsák… a magok… — mormogta.

A szarvas mosolyogva lépett mellé.

— Úgy tűnik, akaratlanul is ajándékot adtál az erdőnek.

Cserka a virágok közé ült, és megszagolta a legközelebbit. Az illata édes volt és könnyű, akár a tavaszi szél.

— Hát… akkor ez a tisztás egy kicsit az enyém is — mondta büszkén.

A holló elismerően bólintott.

— Néha a legszebb dolgok véletlenül születnek.

És attól a naptól kezdve Cserka gyakran meglátogatta a virágos tisztást. Néha csak üldögélt a színes mező közepén, hallgatta a méhek zümmögését, és arra gondolt, milyen különös dolog is a világ.

Mert egy apró mókus, aki csak szaladgált az erdőben, véletlenül egy csodát ültetett el.