A Mobil, ami Beszélni Tudott
Soma egy csendes kisvárosban élt, egy kopottas, de szeretettel teli házban, amelyet nagyapjától örökölt. Egy esős délutánon, miközben a padláson matatott, talált egy régi telefont. Ez nem volt akármilyen készülék: masszív, fekete, gombokkal, és egy vaskos spirálkábel kötötte a falhoz. Soma kíváncsian törölgette le a port róla, és úgy döntött, kipróbálja.
Ahogy leült vele a szobájában, váratlanul halk, szinte suttogó hang szólalt meg a kagylóból:
– Szia, Soma. Ne ijedj meg, én vagyok a telefon, aki már nagyon régóta volt itt, és sokat látott ebből a házból.
Soma hátraszaladt egy lépést, szeme nagyra nyílt a meglepetéstől.
– Te… beszélsz? – hebegte, miközben szíve hevesen vert.
– Igen, és nemcsak beszélek, hanem mesélni is tudok. Mert láttam, hallottam mindent, amit ez a ház átélt. Ha van kedved, elmondhatom a titkaimat.
Soma lassan megnyugodott, és leült a telefon mellé. Így kezdődött minden éjszaka, amikor a ház elcsendesedett, és a holdfény halkan besütött a redőnyök résén. A telefon életre kelt, és mesélt.
Először is egy viharos éjszakáról szólt, amikor az előző tulajdonos, egy idős bácsi, aki magányosan élt, telefonált segítségért, mert a házban furcsa zajok hallatszottak, mintha valaki kopogna az ablakon. A vonal másik végén azonban senki sem válaszolt, a titokzatos hangok eltűntek, és senki sem tudta, mi volt az igazság. Aznap este az idős bácsi eltűnt, csak a félig átrohant telefonbeszélgetés maradt emlékül.
– De mi történt vele? – kérdezte Soma, szinte lélegzet visszafojtva.
– Ezt senki sem tudja igazán – válaszolta a telefon. – De egykor az az ember nagyon szeretett egy dallamot játszani a régi zongorán az ebédlőben. Ha figyelsz, azt még most is meghallhatod néha éjjelente.
Ahogy telt az idő, a telefon elmesélte a ház egykori lakóiról, titkos találkozókról, elfeledett barátságokról, de olykor komor eseményekről is, például egy rejtélyes kincsről, amelyet valaki elrejtett valahol a falak között, hogy később megtalálhassa.
Soma egyre inkább kötődött a régi telefonhoz. Minden este alig várta, hogy hallhassa újabb történeteit, amelyek a múlt poros könyvtárába repítették. Egy alkalommal azt mondta neki a készülék:
– Ha igazán bátor vagy, ma este együtt kereshetjük meg a rejtett kincset. De vigyázz, mert nem minden titok akar napvilágra kerülni.
Soma szíve hevesen vert, de izgalma nagyobb volt a félelménél. Késő éjszaka, egy gyertyafény mellett a telefon segítségével felfedeztek egy laza deszkát a padlón, ami alá egy régi, rozsdás kulcsot rejtettek el.
– Ez csak a kezdet – mondta a telefon halkan. – Ez a ház még rengeteg titkot rejteget.
Ahogy a hajnal első sugarai beragyogták a szobát, Soma már sejtette, hogy soha többé nem lesz egyedül ebben a nagyvilágban, hiszen őrá talált egy barát, akinek hangja a múlt ködk capacsából szólt hozzá, és aki elhozta neki a kalandot, az izgalmat és a mesék végtelen birodalmát. És talán egy nap ő is továbbadhatja majd a titkokat annak, aki figyelni kész.
