A méhecske elveszett térképe

A rét peremén, ahol a napfény aranyporrá változtatta a levegőt, egy apró méhecske szorgoskodott. Zümmi volt a neve, és bár szorgalmasnak született, mégis akadt egy apró baj vele: mindent annyira csodált a világban, hogy könnyen megfeledkezett arról, merre is tart.

Egy nap Zümmi egy különösen illatos virágmezőre bukkant. A szirmok szinte ragyogtak a napsütésben, mintha a szivárvány darabkái potyogtak volna a fű közé. Zümmi azonban nemcsak repülni szeretett, hanem tervezni is. Egy pici, gondosan rajzolt térképet hordott magánál, amelyen bejelölte a kedvenc virágait.

– Ha ezt a térképet követem, sosem tévedek el – zümmögte büszkén.

Ám miközben egy különösen hatalmas, bíborszínű pipacs körül körözött, egy hirtelen szélfuvallat felkapta a térképet, és messzire sodorta.

– Jaj, a térképem! – kiáltotta Zümmi, és utána iramodott, de már késő volt. A papírdarabka eltűnt a magas fűben.

Zümmi egy levélre telepedett, és szomorúan lógatta a lábait.

– Most már biztosan eltévedtem – sóhajtott.

Ekkor egy mély, barátságos hang szólalt meg mellette.

– Mi bánt, apró repülő?

Egy hatalmas napraforgó hajolt fölé. Aranysárga szirmai lassan ringatóztak a szélben.

– Elvesztettem a térképemet – mondta Zümmi. – Nélküle nem tudom, merre vannak a virágok.

A napraforgó halkan nevetett.

– Nézz csak körül! Virágok mindenütt vannak. Kezdhetnéd például nálam.

Zümmi tétován, de végül beleszippantott a napraforgó édes illatába.

– Nahát! Te nagyon kedves virág vagy.

– És még hány ilyen van errefelé – felelte a napraforgó.

Zümmi továbbrepült, és hamarosan egy apró, lila harangvirágot talált.

– Szervusz – mondta Zümmi udvariasan. – Nem láttál véletlenül egy kis térképet?

– Térképet nem – csilingelte a harangvirág –, de ha szeretnéd, pihenhetsz a szirmaim árnyékában.

Zümmi így is tett, és közben beszélgettek az esőről, a reggeli harmatról és arról, hogyan csiklandozza a szél a füvet.

Kicsivel később egy lóhere csatlakozott hozzájuk.

– Azt hallottam, elvesztetted valamidet – mondta a lóhere.

– Igen – felelte Zümmi. – Azt hittem, nélküle nem találok vissza sehová.

A lóhere bölcsen bólogatott.

– Néha a legjobb utak azok, amelyeket nem rajzoltunk meg előre.

Ahogy a nap lassan lebukott a domb mögött, Zümmi rájött valamire. Bár a térképe eltűnt, egész nap új virágokkal ismerkedett meg.

– Talán nem is a térkép vezetett engem – zümmögte mosolyogva. – Hanem a kíváncsiság.

Ekkor a szél óvatosan meglibbentett egy fűszálat, és a lábuk elé sodort valamit.

– Nézd csak! – szólt a harangvirág.

Ott hevert Zümmi térképe.

A kis méhecske felvette, megnézte, majd elnevette magát.

– Tudjátok mit? Most már nem félek, ha megint elveszítem.

– Miért? – kérdezte a napraforgó.

Zümmi felrepült a levegőbe, és vidáman körözött a barátai fölött.

– Mert most már tudom, hogy minden virág egy új barát lehet.

És attól a naptól kezdve Zümmi nemcsak a mézet gyűjtötte a réten, hanem történeteket és barátságokat is. A rét pedig soha többé nem tűnt olyan hatalmasnak és idegennek, mint azon a napon, amikor elveszett a térképe.