A konfetti útja

Amikor a farsangi bál zenéje felhullámzott a régi művelődési ház termében, a levegő megtelt nevetéssel, papírszalagokkal és színes konfettivel. A kerek ablakokon beszűrődött az esti fény, és minden úgy ragyogott, mintha a világ erre az egyetlen estére elfelejtette volna a gondjait.

Egy apró konfettidarab, piros volt, aranyszélű, éppen egy hatalmas marékból szabadult ki. Megpördült a levegőben, mint aki nem siet sehová, és kíváncsian nézett körül. Nem tudta még, hogy ezen az estén különös út vár rá.

Először egy kisfiú vállára ereszkedett le, aki kalóznak volt öltözve. A fiú a sarokban állt, és bár kard lógott az oldalán, a szeme szomorú maradt. A többiek táncoltak, de ő csak figyelte őket.

– Bárcsak mernék odamenni – suttogta magának.

A konfetti megcsiklandozta az orrát. A fiú felnevetett, önkéntelenül is, aztán felnézett. Abban a pillanatban egy másik gyerek odalépett hozzá.

– Szép kardod van. Eljönnél velem kalóztáncot járni?

A fiú bólintott, és a konfetti máris továbbindult, elégedetten lebegve.

Ezután egy idős hölgy hajára szállt rá, aki maszkot viselt, de a szeme fáradt volt. A táncparkett szélén ült, és a kezében egy régi fényképet szorongatott.

– Régen mennyit nevettünk itt – mondta halkan, mintha valaki hallgatná.

A konfetti lassan az ölébe hullott. Az asszony észrevette, elmosolyodott, és a szíve mélyén egy emlék felderengett: egy régi farsang, egy régi tánc. Felállt, kicsit bizonytalanul, de amikor a zene felhangosodott, tett néhány lépést.

– Egy tánc még belefér – mondta magának.

A konfetti újra szállni kezdett.

Útja ezután egy fáradt bohóc maszkjára vezette. A bohóc nevetett és tréfált, de a szünetekben lehajtotta a fejét.

– Mindig mosolyogni kell – sóhajtotta –, akkor is, ha belül nehéz.

A konfettidarab épp a bohóc orrára tapadt. A mascarás arc keresztbe nézett, majd nevetés tört fel belőle, igazi, hangos, felszabadult.

– Hát te meg honnan jöttél? – kérdezte, és tovább nevetett, míg a közönség is vele nevetett.

Végül a konfetti egy fiatal lány tenyerében landolt, aki egyedül állt az ablaknál, csillagnak öltözve. Figyelte, ahogy a többiek kacagnak, és azon töprengett, vajon észreveszi-e őt bárki.

A konfettit a fény felé tartotta.

– Milyen szép – mondta halkan.

Ekkor valaki mellé lépett.

– Te is az vagy – szólt a hang.

A lány elpirult, és mosolyogva fordult a tánc felé.

A konfettidarab lassan a földre hullott, kicsit megkopva, de elégedetten. Tudta, hogy az útja véget ért. Az öröm, amit hozott, tovább táncolt, nevetett és zengett a farsangi bálban, még jóval azután is, hogy az utolsó konfetti is elcsendesedett a padlón.