A Képernyőn Túl
Egyszer volt, hol nem volt, élt egy fiú, akit Máténak hívtak. Máté nemcsak a való világban, hanem a képernyőn túl is otthon érezte magát, különösen a videojátékok világában. Egy este, mikor a szobájában éppen a kedvenc játékát játszotta, hirtelen mintha beszippantotta volna a képernyő fénye, és hamarosan már nem is a szobájában volt, hanem a játék csodálatos belsejében.
Furcsa volt az egész, minden színes és ragyogó, ahogy a képernyőn látni szokta, de most körülötte valóságként terült el. Egy apró kalandor ruhájában állt, az ő kezében egy fénylő kard, és a szíve hevesen vert. Egy titokzatos hang szólalt meg a távolból: – Máté, ha vissza akarsz jutni a való világba, végig kell járnod a pályákat, de csak úgy, ha megtanulsz csapatban játszani.
Először Máté azt hitte, ez csak egy újabb játék, de hamar rájött, hogy itt valóban rajta múlik minden. Első pályája egy sűrű erdő volt, ahol különleges lények éltek. Máté önállóan próbálta megoldani a feladatokat, de bármennyire is igyekezett, nem tudott előre jutni. Mikor egy hatalmas, térdig érő sárba ragadt, jött egy furcsa, kék színű puffancs, aki így szólt: – Gyere, csatlakozz hozzánk! Egyedül nehéz legyőzni a nehézségeket, de együtt erősek vagyunk.
Így Máté tanulni kezdte, mit is jelent a csapatmunka. Együtt küzdöttek a veszélyes akadályokkal: egy éles kőkúpokkal teli barlangon, egy zúgó vízesésen, és egy rejtvényekkel teli kastélyon. Minden pálya megmutatta, hogy csak akkor lehet valaki igazi hős, ha bízik társaiban, megosztja velük az erőfeszítést és a sikert.
Egyre jobb lett a csapatban játszásban, és a társai egyre inkább elfogadták. Egy hatalmas, fénylő kapuhoz érkeztek, mely a való világba vezetett volna. A kapu előtt a titokzatos hang újra megszólalt: – Máté, megtanultad a legfontosabbat: nem az számít, hány ellenfelet győzöl le, hanem, hogy kik vannak melletted. Most már készen állsz hazatérni.
Ahogy átlépett a kapun, egyszerre megint a szobájában találta magát, a képernyőn a játék véget ért. De szíve mélyén tudta, hogy ez a kaland örökre megváltoztatta: immár nemcsak a képernyőn túl, hanem a való életben is hős lett, mert megtanult csapatban játszani és bízni másokban. És a következő játékban már nem egyedül indult neki a kalandnak, hanem barátaival együtt.
