A katicabogár hét kívánsága
A domboldal puha füvében, ahol reggelente harmatgyöngyök csillogtak, élt egy apró, piros hátú katicabogár. Hét fekete pötty díszítette a szárnyát, és mindegyik pöttyhöz egy-egy kívánságot kötött.
— Ha már hét pöttyöm van, hét kívánságom is legyen — suttogta magának egy nap, miközben kibújt egy margaréta szirom alól. — És mindet jól fogom felhasználni!
Az első pöttyhöz azt kívánta, hogy gyorsabban tudjon repülni. Amint kimondta, szárnyai csillámként rebbentek, és máris úgy suhant a levegőben, mint egy piros kis villám. Nevetve cikázott a fűszálak között.
Nem sokkal később egy kövér hernyót pillantott meg, aki tanácstalanul tekergőzött.
— Mi bánt? — kérdezte a katicabogár.
— Elkések a nagy átalakulásról… de túl lassú vagyok — sóhajtotta a hernyó.
A katicabogár egy pillanatig habozott, majd így szólt:
— Gyere, viszlek!
Megemelte a hernyót, és villámgyorsan odarepítette egy árnyékos levélhez. A hernyó hálásan integetett.
— Köszönöm! Nélküled nem sikerült volna!
A katicabogár ekkor észrevette, hogy eltűnt az egyik pötty a hátáról.
— Hát… ezért megérte — mosolyodott el.
A második pöttyhöz bőséget kívánt: soha többé ne legyen éhes. Amikor találkozott egy gyenge hangon síró hangyával, aki napok óta nem talált morzsát, a katicabogár megosztotta vele a kincsét. A hangya örömében táncolt, a pötty pedig eltűnt.
A harmadik pötty a biztonságot hozta: azt kívánta, semmi ne árthasson neki. Nem telt bele sok idő, egy pókháló szélén vergődő légybe botlott.
— Segíts, kérlek! — könyörgött a légy.
A katicabogár a pókhálóba merészkedett. Tudta, hogy most nem eshet baja. Óvatosan kiszabadította a legyet, aki remegve repült el. A pötty eltűnt.
A negyedik pöttyhöz szépséget kívánt: hogy mindenki csodálja. Virágok bólogattak, lepkék néztek utána irigykedve. Ám amikor egy fakó színű bogárka mellé szállt, aki bánatosan húzta össze magát, a katicabogár megszólalt:
— Tudod, a szépség nem a színekben van.
Addig beszélgettek, míg a bogárka vidám nem lett. A pötty ekkor is eltűnt, mintha tudta volna, hogy a valódi szépség nem marad meg magának.
Az ötödik pöttyhöz erőt kívánt. Egy eltört fűszál alatt rekedt csigán segített, megemelte az útjából az akadályt. Újabb pötty tűnt el.
A hatodiknál bölcsességet kért. Egy eltévedt méhecskét vezetett vissza a kaptárhoz, türelmesen, lépésről lépésre. A pötty ismét eltűnt.
Mire csak egyetlen pötty maradt, a katicabogár megállt a domb tetején. A nap éppen lebukott, az ég arany és rózsaszín színekben izzott.
— Ez az utolsó kívánság… — mormolta.
Ekkor halk sírást hallott. Egy apró levéltetű kuporgott a szélén, reszketve.
— Mindenki elzavart… azt mondják, csak bajt hozok — hüppögte.
A katicabogár mellé telepedett.
— Senki sem csak egyetlen dolog — mondta halkan. — Gyere, keresünk neked egy helyet.
És egész éjjel vele maradt, amíg biztonságos otthont nem találtak.
Amikor elbúcsúztak, az utolsó pötty is eltűnt.
A katicabogár lenézett magára. Már nem volt egyetlen pötty sem a hátán. Piros szárnyai simák voltak és csendesek.
Egy pillanatra elkomorult.
— Most… már nincs semmi különleges bennem?
Ekkor a fűszálak közül ismerős hangok hallatszottak.
— Ott van ő!
— Ő segített rajtam!
— Engem is megmentett!
A hernyó már pillangóként lebbent oda, a hangya morzsát cipelt, a légy boldogan zümmögött, a méh körözött, a csiga integetett, és még a kis levéltetű is mosolygott.
A katicabogár szíve megtelt melegséggel.
— Lehet… hogy nem maradt pöttyöm — mondta halkan — de valami sokkal nagyobb van helyette.
Felnézett az égre, és most először nem kívánt semmit.
Csak mosolygott.
