A jeges tó tükrében
Messze, messze északon, egy fagyos erdő mélyén feküdt egy csendes tó. Télen a víz felszínét vastag, áttetsző jég borította, amely úgy csillogott a reggeli napfényben, mintha ezernyi apró gyémánt hullámzott volna rajta. A helyiek régóta mesélték, hogy a tó alatt egy különleges világ tárul fel, egy tükörvilág, ahol a gyerekek álmai születnek és léteznek.
Egy téli napon három jó barát, Lili, Dániel és Márk elhatározták, hogy megfejtik a tó titkát. – Láttátok már, milyen csodálatos a jég alatt minden? – kérdezte Lili, miközben óvatosan lépdelt a jeget borító színpompás minták között. – Igen, olyan, mintha egy másik világ tükröződne benne – bólintott Dániel. Márk pedig csendesen figyelte a felületen megjelenő régi árnyakat, amelyek mintha mesélni akartak volna.
Ahogy a gyerekek közelebb hajoltak a jéghez, egyszerre azt vették észre, hogy a felszín alatt mozgás támadt. A tükörvilág képei életre keltek: marcipánszínű felhők úszkáltak az égbolton, cukorcsillámok szikráztak a fákon, és apró, szárnyas lények röpködtek vidáman. De ekkor valami történt, a tükörhöz hasonló jég felszíne apró repedésekre szakadt, és halk recsegés hallatszott.
– Valami baj van! – kiáltotta Márk. – A tükörvilág kezd megrepedni! Ha eltűnik az álmaink tükröződése, talán maga az álom is elszáll! Lili aggódva emelte fel a fejét, s meglátta, hogy az egyik repedés gyorsan terjed. – Mit tehetünk? – kérdezte halkan.
Ekkor egy apró hang szólalt meg a jég alól, olyan selymesen, mint a szellő a hófödte fák között. – Én vagyok a Tükörjáró, a tükörvilág őrzője. Csak azok láthatnak engem, akik hisznek az álmokban. – Előlépett egy gyöngyházfényű, apró lény, akinek szárnya olyan volt, mint a fagyvirág. – A tükörvilág csak akkor maradhat épségben, ha a gyerekek szívéből soha ki nem fakad a hit és a szeretet.
– De hogyan őrizhetjük meg? – kérdezte Dániel. A Tükörjáró mosolyogva azt válaszolta: – Minden információ és szeretet, amit átadtok, életben tartja a tükröt. Osszátok meg álmaitokat, bátorítsátok a barátokat, és soha ne feledjétek, hogy az álmok igazán akkor élnek, ha együtt álmodjátok meg őket.
Lili, Dániel és Márk meghatódva ígérték, hogy vigyáznak a tükörvilágra. Minden télen, amikor a tó befagyott és a jég menthetetlenül repedezni kezdett, gyűltek össze, megosztották álmaikat, meséltek egymásnak, és a szeretet melegétől újra és újra összeforrt a tükör világa.
Így a jeges tó alatt a tükröződő álmok örökké éltek, és emlékeztettek mindenkit arra, hogy a hit és a szeretet képes megőrizni a legcsodálatosabb varázslatot: a képzeletünket.
