A hercegnő és az álommanók csillámporja
Egyszer, egy távoli királyságban élt egy különleges hercegnő, akit Liliomnak hívtak. Liliom nemcsak szépségével volt híres, hanem egy apró titokkal is: nem tudott rendesen elaludni. Mikor eljött az esti óra, amikor minden gyerek legszívesebben álomvilágba repült volna, Liliom szemei olykor makacsul nyitva maradtak, és egyetlen álom sem tudta elrabolni elméjét.
A palota mélyén, az éjszaka fátyolos csendjében, éltek a varázslatos álommanók. Ők voltak a felelősek azért, hogy minden gyermek puha és nyugodt álomba merüljön. A manók apró szemekkel és lágy szárnyakkal repkedtek, és a csillámporból hintettek, amely könnyed álmokat hozott minden kis utazó számára. Csakhogy Liliom különleges lánya volt az álomnak, s ez a csillámpor neki mintha mindig kevés lett volna.
Egy éjjel a legapróbb manó, Csillanó, észrevette a hercegnő aggódó tekintetét, amint az ablakon keresztül a csillagszóró foltot bámulta, miközben tüsszentett egy halványat. – Nézd csak, Liliom – súgta enyhén remegve –, ha véletlenül tüsszentesz, az álommanók csillámpora felreppen, és elvész az égi útja! –, és erre a manók kissé idegesek lettek, mert a tüsszentések elsöpörtek minden porukat.
A hercegnő szomorúan nézett a kéken csillogó égre, és így szólt: – Hogyan tudok akkor álmokat szőni, ha minden csillámpor elszáll, amint egy tüsszentés megszakítja az utat? – Csillanó ámulva hallgatta, majd bajuszát megdörzsölve kitalált egy tervet.
– Megkérem a Tavasz Szellőjét, hogy hozza nekünk az éjféli erdő mézillatát, ami elűzi a tüsszentést! – mondta bátorsággal telve. Liliom egy pillanatra meglepődött, de bólintott, mert hitte, hogy minden álommanó varázslat egyszer segíthet.
Az éj mélyén a manók és a hercegnő összefogtak: Csillanó megszólította a messzi, titokzatos Tavasz Szellőjét, aki érezte a kérés súlyát. Olyan erővel hozta el az erdő mézillatát, hogy szegény Liliom már nem érezte az orrát idegesíteni, így a tüsszentés is elmaradt.
Így, amikor eljött az alvás ideje, az álommanók csillámpora újra szabadon hullott, és a hercegnő puha, varázslatos álmok között ringatózott. Reggelre egy új világ tárult elé: a legszínesebb, legszellősebb pázsit, ahol virágok suttogtak dallamokat, és madarak zenéltek édesen.
– Köszönöm, drága manók! – suttogta Liliom álmából ébredve. – Most már tudom, hogy az alvás ideje valóban eljön mindenkinek, még nekem is, ha vigyázunk a tüsszentésekre.
Azóta a palota minden estéjén a manók csillámpora úgy hullott, mint a legfinomabb hó, és a hercegnő boldogan álmodott, mert megtanulta, hogy apró figyelmességekkel, még a legkisebb problémák is megoldhatók, és az álmok világa mindig vár rá.
