A havas mezők hercegnője
Messze, a messzi északi tájon, ahol a fagyos szelek szőtte köd lebeg a havas mezők fölött, magasodott egy jégből épült palota – ez volt a Hó Hercegnőjének otthona. A palota falai úgy csillogtak, mint az ezernyi gyémánt, és minden éjjel megvilágította a sarki fény táncát. A Hó Hercegnője, Léna, nem csupán egy szép lány volt, hanem az a lény, aki a világ minden hópiheért felelt. Amíg ő ott élt palotájában, halkan hullt a hó, puha takarót terítve a fákra és a mezőkre.
Egy napon azonban a Hercegnő nyomtalanul eltűnt. A jégpalota ajtaja nyitva állt, és a hópihekkel teli levegő megdermedt a csendben. A földeken laposra taposott kaszáló volt, mert nem hullt több hó – az emberek aggódtak, hogy talán örökre eltűnt a tél szépsége.
Egy apró faluban élt egy bátor fiú, Misi, aki mindig is csodálta a hó táncát. Amikor meghallotta, hogy Léna eltűnt, megrázta a vállát, aztán határozta el, hogy megkeresi. – Nem engedhetem, hogy a világ fagyott és szürke legyen! – mondta eltökélten.
Elindult hát, átkelve a havas síkságokon, a tajtékzó folyók jege fölött, míg egy sűrű, jeges erdőhöz ért. Az erdőben a fák ágain jégcsapok lógtak, amelyek csilingelve hullottak a fehér földre. Misi úgy érezte, valami titok lakozik itt, valami, ami megihleti minden hópihét.
Hirtelen egy halk, szomorú hangra lett figyelmes. – Segíts… – suttogta a szél. Misi követte a hangot, míg egy elrejtett tisztáshoz nem ért, ahol ott állt Léna, a Hó Hercegnője, de arcán szomorúság ült. – Mi történt? – kérdezte Misi csodálkozva. – Miért rejtőzöl el?
– Nagyon messzi országba hívtak – mesélte Léna. – Ott, ahol a Nap mindig ragyog, nem értik meg, milyen fontos a hó. A szívük hideg, s a tél eltűnt. Úgy éreztem, odakint nincs helyem, és magányos lettem.
Misi elgondolkodott, majd így szólt: – De a világ akkor lesz teljes, ha a te hópihéid ismét táncra kelnek. Segítek, hogy visszatérj, és együtt visszahozzuk a telet.
Kézen fogta a Hercegnőt, s a havas mezőkön át hazavezető útra indultak. Útközben mesélt neki az emberekről, akik álmukban vágyakoznak a hóra, és a gyermekek nevetéséről, amikor a pelyhek hullani kezdenek.
Végül visszaérkeztek a jégpalotához, ahol a szél a hópihék suttogásával köszöntötte őket. Amint Léna belépett, újra megmozdult a világ – a levegő hűs lett, és apró hókristályok szálltak le lágyan a földre, fehér takarót borítva a tájra.
– Köszönöm, Misi – mondta a Hercegnő mosolyogva. – Téged hívhatlak a barátomnak?
– Mindig – válaszolta a fiú, miközben egy szempillantás alatt hópehelyként kezdtek hullani körülöttük.
Így lett a havas mezők újra élettel teli és varázslatos hely, ahol a Hó Hercegnője mosolyával felébresztette a telet, és a világ újra megtelt tiszta, csillogó hóval. A gyerekek pedig sosem felejtették el a bátor fiút, aki visszahozta a havat, és vele együtt a csodát.
