A festett tojások versenye
A tavasz már benézett a rétre, és a falu fölött olyan lágyan sütött a nap, mintha aranyszalaggal simogatná végig a kerteket. A bodzabokrok alatt újra ébredezett minden, a kisgyerekek nevetve ugráltak a pocsolyák körül, és az állatok is készülődtek a húsvétra. Zsófi, a lelkes kis nyuszi, pedig már napok óta csak arra gondolt, milyen szép tojásokat fog festeni idén.
– Az enyémek lesznek a legcsodásabbak az egész faluban! – mondta büszkén, miközben előkészítette a festékeket, az ecsetet meg a sok-sok fehér tojást.
Először piros virágokat rajzolt az egyikre. Aztán a másikra sárga napocskát festett. A harmadikra zöld levelek kerültek, a negyedikre apró kék pöttyök, az ötödikre meg kacskaringós arany vonalak. Zsófi mindegyik tojásnak külön mintát talált ki, mert úgy érezte, minden tojásnak külön kis csoda jár.
Ahogy azonban egymás mellé rakta őket a kosárba, kicsit összeráncolta az orrát.
– Hm… egyik sem lett pont olyan, mint amilyennek elképzeltem – suttogta. – Az egyik túl pöttyös, a másik túl csíkos, a harmadik meg túl sok színű.
Szomorúan ült le a fűre, és nézte a tojásokat. A tavaszi szellő meg-megrezegtette a fűszálakat, mintha csak vigasztalni akarná.
Nem sokkal később megérkeztek a falu gyerekei és az állatok is. Elöl ott szökdécselt Palkó, a kis bárány, mögötte Botond, a mókus, aztán Mariska néni tyúkocskái is kisiettek a kapu alól. Mindnyájan Zsófi kosara köré gyűltek.
– Jaj, de szépek! – kiáltotta Palkó, és egy piros virágos tojás fölé hajolt. – Ez olyan, mint a rét tavaszi bokrai!
Botond a sárga napocskást választotta.
– Nekem ez kell – mondta mosolyogva. – Olyan vidám, mint amikor a napfény besüt az odúmba.
Mariska néni egyik tyúkja megpillantotta a zöld leveles tojást, és csipogva így szólt:
– Ez lesz az enyém! Olyan elegáns, mint egy friss bokor a kert végében.
A kék pöttyös tojásért versengve két kisgyerek is egyszerre nyúlt. Végül együtt döntötték el, hogy felváltva nézegetik majd a játékos mintákat. Az arany vonalas tojást pedig egy kislány emelte fel nagy örömmel.
– Ez olyan, mintha táncolna rajta a napfény – mondta halkan.
Zsófi döbbenten nézett körül. A tojások, amelyek neki még nem tűntek egészen késznek, a többiek szemében egytől egyig különlegesek voltak. Nem volt két egyforma, mégis mindegyiknek megvolt a maga szépsége.
Egy kisfiú ekkor óvatosan megsimította a kosár szélét.
– Zsófi, te ezekből csináltad a legszebb húsvéti tojásokat, mert mind más, és mindegyik örömet hoz.
A kis nyuszi arca erre felderült. Ránézett a tojásokra, aztán a sok mosolygós arcra, és szíve megtelt melegséggel.
– Akkor hát nem baj, hogy nem lettek egyformák? – kérdezte.
– Sőt, éppen attól szépek! – nevetett Palkó. – Mint a réten a virágok: egyik piros, a másik sárga, a harmadik fehér, mégis együtt a legvidámabbak.
Zsófi ekkor már mosolygott. Most látta csak, hogy a sokféle minta úgy csillog a kosárban, mint egy tavaszi álom. Nem akadt két egyforma tojás, mégis mind a maga módján tündökölt.
Attól a naptól kezdve Zsófi nem csak azt nézte, milyen lenne az „egyforma szép”, hanem azt is, mennyi öröm fér bele a különbözőségbe. És amikor a falu népe hazavitte a festett tojásokat, mindenütt nevetés és csodálkozás hangja csengett.
A tavasz pedig tovább szaladt a mezőkön, a kis nyuszi pedig boldogan ugrándozott utána, mert megtanulta, hogy néha a legszebb dolgok éppen azért olyan kedvesek, mert mind egy kicsit mások.
