A festékes tojások versenye a patakparton

A patakparti réten már kora reggel csillogott a harmat, és a fűszálak között apró nyilaként szaladt a szél. Lili, a fürge nyuszi, nagy kosár tojással ugrándozott a rét felé. Közeledett a falu ünnepi délutánja, amikor a gyerekek és a nagyok együtt készülődtek a húsvétra, és mindenki azt várta, milyen szépek lesznek a festett tojások.

Lili már előző nap is serénykedett. A piros tojásra napocskát pingált, a kék tojásra felhőket, a sárgára virágokat, a zöldre pedig hosszú, kacskaringós indákat. Amikor a tojások megszáradtak, Lili úgy nézett rájuk, mintha mindegyik kis kincsesláda volna. Csakhogy a tojások egészen különös kedvükben voltak.

A piros tojás így szólt:
– Nézzétek meg engem! Az én mintám ragyog a legjobban a napfényben!

A kék tojás nem hagyta annyiban.
– De bizony, az én felhőim olyan finomak, mint a tavaszi ég! Engem fog mindenki először észrevenni!

A sárga tojás is megperdült a kosárban.
– Az én virágaim a legvidámabbak! Engem szeressenek a legtöbben!

A zöld tojás pedig büszkén susogott:
– Az én indáim olyan szépen kanyarognak, hogy nálam szebben senki sem tud tekeregni!

Lili nagyot pislogott. A tojások bizony úgy beszéltek, mintha versenyezni akarnának egymással. Éppen akkor érkezett meg a falu néhány gyereke is, kosarukban ők is hozták a saját húsvéti tojásfestésen készített szépségeiket. Ott volt Panni, Bence és a kis Marci is, mindegyikük arcán festékpöttyök csillogtak.

– Miért feszengtek ennyire? – kérdezte Panni, amikor meghallotta a tojások vitáját.

Lili elmosolyodott.
– Azt hiszik, hogy közülük kell kikerülnie a legszebbnek.

Bence óvatosan letett egy tojást a fűre.
– Akkor próbáljuk ki, hol mutatnak a legszebben! – javasolta. – Lehet, hogy nem is ugyanott ragyognak ugyanúgy.

Ez a gondolat mindenkinek megtetszett. A gyerekek először a puha fűbe fektették a tojásokat. Ott a piros úgy fénylette, mint egy apró, meleg almácska, a sárga pedig majdnem összekacsintott a pitypangokkal. A kék tojás a gyenge tavaszi ég alatt valósággal úszott a levegőben, a zöld pedig eltűnt egy kicsit a fűben, aztán huncutul előbukkant újra.

– Jaj, de kedves ez! – nevetett Marci. – Olyan, mintha a rét ölelgetné őket.

Aztán a gyerekek a patakparti kavicsok közé tették a tojásokat. A sima, szürke kövek között a színek még élénkebben ragyogtak. A piros ott lett igazán tüzes, a sárga pedig úgy világított, mintha kis napocskát hozott volna a víz mellé. A kék tojás a patak tükrében is szépen csillogott, a zöld pedig mintha a part menti fűszálakkal beszélgetett volna.

– Nézd csak! – mutatott rá Panni. – Itt mindegyik másképp szép.

Lili ekkor a kosárból a virágok mellé is tett néhány tojást. A színpompás, friss tavaszi virágok között a tojások még vidámabbnak tűntek. A sárga tojás a kökörcsinek mellett nevetett, a piros a pipacsokkal barátkozott, a kék a harangvirágokkal suttogott, a zöld pedig a levelek közé bújva úgy tett, mintha ő is kis növény lenne.

A gyerekek egyre újabb helyeket kerestek. Egy tojás az öreg fa tövébe került, egy másik egy mohos kis kőre, megint másik a rét szélén álló bokor mellé. Mindenütt másként mutatott, és ettől a kosár egyre inkább megtelt nevetéssel, csodálkozással és tavaszi örömmel.

A tojások végül elcsendesedtek. Rájöttek, hogy nem kell összeveszniük, hiszen mindegyik másutt és másképp csillog. Egyik a fűben, másik a kövek között, harmadik a virágok mellett volt igazán otthon. Lili erre boldogan körbeugrálta a rétet.

– Látjátok? – mondta csengő hangon. – Nem az a fontos, melyik tojás a legszebb. Az a legszebb, amikor együtt minden tojás vidám és színes.

A gyerekek mosolyogva bólintottak, és még sokáig rendezgették a festett tojásokat a patakparton. A rét pedig, ahol reggel még csak fű, kő és virág volt, estére olyan lett, mint egy apró, tavaszi kiállítás. A napfény megcsillant a héjakon, a szél finoman megmozgatta a fűszálakat, és a patak vidáman csobogott mellettük, mintha ő is tapsolna.

Mire a nap lebukott a dombok mögé, a falu apraja-nagyja eljött megnézni a sokszínű tojásokat. Mindenki álmélkodott, milyen kedves lett a patakparti rét. Lili pedig a kosara mellé kuporodva elégedetten mosolygott, mert tudta, hogy a húsvéti tojásfestés igazi öröme nemcsak a színekben rejlik, hanem abban is, amikor együtt játszunk, nézelődünk és örülünk egymás szépségének.

És onnantól kezdve, amikor eljött a tavasz, a patakparti réten mindig eszébe jutott mindenkinek ez a vidám nap, amikor a tojások nem egymás ellen, hanem egymás mellett ragyogtak a legszebben.