A farsangi forgatag titka

Amikor a tél már fáradtan kuporgott a kertek alatt, és a hó helyét színes szalagok, papírlampionok és nevetés vette át, a falu tudta, hogy eljött a farsang ideje. A főtéren felállított sátor körül hömpölygött a tömeg, maszkok kacsintottak egymásra, csengők csilingeltek, és a levegőben forró fánk illata keveredett a kürtőskalácséval.

Lilla, a copfos kislány, egy kissé megszeppenten állt a forgatag szélén. Arcát apró rókamaszk fedte, amit a nagymamája készített neki régi posztóból. Figyelte, ahogy a felnőttek nevetve táncolnak, a gyerekek kergetik egymást, mégis volt valami furcsa érzése, mintha a zaj mögött más is lüktetne.

– Olyan ez, mint egy nagy, színes örvény – morogta maga elé.

– Az is – felelte egy ismerős hang.

Lilla meglepődve fordult meg. Marci állt mellette, a pék fia, hatalmas medvemaszkban.

– Hogy érted? – kérdezte Lilla.

– Nézd csak – mondta Marci, és intett a sátor felé. – Ha valaki megáll, a többiek odahúzzák. Ha valaki elesik, tíz kéz nyúl érte. A forgatag mozgat minket, de mi is mozgatjuk egymást.

Ebben a pillanatban elhallgatott a zene. A dobos tanácstalanul pislogott, a hegedű néma maradt. A tömeg zaja bizonytalan suttogássá halkult. Lilla szíve nagyot dobbant. A különös érzés most már egészen biztos volt.

– Most mi lesz? – kérdezte valaki a közelből.

Lilla észrevette a színpad mellett álldogáló néni arcán a riadalmat, aztán a gyerekeket, akik nem mertek nevetni zene nélkül. Valami megmozdult benne. Levette a maszkját, és felkiáltott.

– Énekeljünk!

A hangja először elveszett a csendben, de aztán valaki mellé állt.

– Én tudok egy farsangi dalt – mondta Marci, és elkezdte.

Egyesével csatlakoztak hozzájuk. Előbb bátortalanul, majd egyre hangosabban zengett az ének. Valaki tapsolni kezdett, más dobolni a lábával, és mire a dal véget ért, a zenészek is újra ráleltek a ritmusra. A forgatag feléledt, mintha soha meg sem állt volna.

Lilla nevetve forgott a többiekkel, és hirtelen megértette. Nem a maszkok, nem a zene, nem is a színes díszek adják a farsang varázsát. Hanem az, hogy ha valaki elindít valamit, a többiek továbbviszik.

Amikor este a lámpások fénye megcsillant a havas utcán, Lilla már nem a szélén állt a mulatságnak. A forgatag közepén táncolt, és tudta, hogy ez a különös titok mindig ott lesz, amíg a falubeliek együtt maradnak.