A csillagfényű ablak

Messze, egy apró falucska szélén állt egy régi, nyikorgó ház, melynek egyik ablakában minden este különleges fény született. Ez az ablak nem olyan volt, mint a többi: mikor leszállt az est, más-más színben ragyogott. Néha olyan ragyogóan kék volt, mint a tenger, máskor szelíden zöld, mint a tavaszi rét, vagy épp melegen aranysárga, mint a naplemente. A falusi gyerekek hamar felfigyeltek erre a csodára, és kíváncsian gyűltek össze a ház előtt.

Az egyik legbátrabb kölyök, Lili, megkérdezte az öreg ház tulajdonosát, bácsi Mártont, hogy miért változik az ablak fénye minden este.

– Tudod-e, hogy ez az ablak a jóság színeihez kötött? – mondta bácsi Márton titokzatosan, miközben halvány mosoly suhant az arcán. – Ez a fény attól ragyog, milyen szeretettel és kedvességgel töltik meg az emberek a szívüket azon a napon.

– Hogyhogy? – csillant fel Lili szeme.

– Amikor valaki segít a másiknak, amikor megosztja a kenyerét, vagy csak ránéz egy barátságos mosollyal, akkor az ablak fénye még szebben kezd ragyogni. De ha szomorú vagy mérges emberek töltik meg a napot, akkor a fény is sötétebb, kevesebb színnel csillan meg.

A gyerekek elhatározták, hogy megpróbálják megváltoztatni az ablak színét, fociztak és nevetgéltek, segítettek az idős asszonynak felcipelni a vásárfiát, sőt egy kisfiúnak is segítettek megtalálni a kedvenc játékát. Minden nap együtt gyűjtötték a jóság cseppjeit, és este, amikor az ablak felé néztek, csodálatos ragyogó színek borították el a házat.

– Nézd csak, Lili! – kiáltott fel Péter, egy másik gyerek – ma a fény olyan ciánkék, mint a tenger, ez biztos azt jelenti, hogy sok jó tett volt ma!

Egy napon azonban szomorú nap köszöntött: esett az eső, és sokan haragudtak egymásra a faluban. Az ablak fénye megfakult, szürkére váltott, mintha magára húzott volna egy ködöt.

– Ne hagyjuk, hogy így maradjon! – mondta határozottan Lili. – Mindannyian tehetünk valamit! Menjünk, és osszuk meg a jóságot egymással!

Elkezdtek kis ajándékokat készíteni, dalokat énekeltek az idősekkel, megölelték a magányosokat, és lassan, de biztosan a szürke köd feloldódott a levegőben. A ház ablakából újra csillagfényű, csillogó ragyogás tört elő, mely mindenkinek melegséget hozott a szívébe.

Azóta a gyerekek tudták, hogy az ablak minden színe bennük él, és ha a világot szeretettel töltik meg, az ablak úgy ragyog, mintha a csillagok táncolnának benne minden este. És így lett a régi ház szélén álló ablak az egész falu jóságának tükre, amitől a világ egy kicsit szebb lett.